Aktualitások

Adomány összeítő

Fűmarket
Adomány összeítő

Sziasztok!

 

Ma készültem nektek egy kis összesítéssel.

 

Nagyon köszönjük a folyamatos bizalmatokat és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a tavalyi évben 3 állatvédő partnerünket nagyobb mertékben tudtuk támogatni, mint az előző években.

 

Lássuk a számokat:

2019-ben amikor elindultunk még csak az Első nyúlnemtő alapítványt támogattuk, őket 63 700 Ft-al segítettük.

 

2020-ban bővült a támogatott alapítványok köre az Együtt a kisállatokért alapítvánnyal, hozzájuk 49 000 Ft-ot tudtunk eljuttatni. Az Első nyúlnemtő alapítvány ebben az évben 162 000 Ft-ot kapott.

 

2021-ben ismét lehetőségünk nyílt egy újabb szervezetet bevonni a már működő támogatási rendszerünkbe, ami nagy örömünkre szolgált. Ez nem más volt, mint a Magyar tengerimalac-védő közhasznú egyesület. Nekik ekkor még csak 15 500 Ft-ot tudtunk eljuttatni. Ebben az évben az Első nyúlnemtő alapítványt 182 200 Ft-ot, az Együtt a kisállatokért alapítványt pedig 113 900 Ft-ot kapott.

 

Közben elérkeztünk a 2022-es évhez, ami sok nehézséget hozott magával. Számomra a legnehezebb dolog volt a hirtelen áremelkedéssel megbirkózni. Ezt tudom, hogy mindenki a saját bőrén is tapasztalta. Emiatt sajnos jelentősen drágultak a szolgáltatások is nálunk többek között a csomagküldési díjon volt ez érezhető leginkább.

Sokat törtem a fejem, hogyan lehetne csökkenteni az árakat, de sajnos nem sikerült olyan megoldást találni, ami az eddig megszokott színvonalat tudta volna biztosítani olcsóbban. Ezért aztán arra a megoldásra jutottunk, hogy a szolgáltatásokra is kiterjesztjük a hűségpont rendszert, ami már 2 éve működik nálunk. Ezenkívül megemeltük a gyűjthető pontokat is 100 forintonként 5 pont jár. Többek között ezekben is egyediek vagyunk az országban biztosan.

Tavaly csatlakoztunk az Online Pénztárca partnerek közé is, hogy olyan kedvezményt is igénybe tudjatok venni, amit nem csak nálunk lehet felhasználni.

Itt szeretném kiemelni, hogy 25 000 Ft felett 25 kg súlyig továbbra is elérhető nálunk az ingyenes szállítás házhoz vagy csomagpontra. Az OP-s kuponoknál pedig a szállítási költség is beleszámít az összértékbe.

Tavaly a kínálatunkat is sikerült bővíteni nem csak új szénákkal és almokkal hanem végre már tápokkal is. Az új termékek kiválasztásánál állatvédő partnereink ajánlásait is figyelembe vesszük azért, hogy valóban csak az szerepeljen a palettánkon, ami a kedvenceknek nem ártalmas, attól függetlenül, hogy a gyártó szerint esetlegesen nélkülözhetetlen az adott termék.

Nagyon örülök annak is, hogy az Almenland bio szénánkból tavaly a nagyobbik 5 kilós kiszerelést be tudtuk szerezni. Emellett ennél a szénánál megkülönböztetik az első és a második kaszálást. Idényjelleggel elérhető a második kaszálás is belőle.

Az országban kizárólag nálunk elérhető az összes fajta Almenland széna.

Tavaly lehetőségünk volt két alkalommal is részt venni rendezvényen is amiért nagyon halasak vagyunk a szervezőknek (Magyar tengerimalac-védő közhasznú egyesület, Együtt a kisállatokért alapítvány).

 

A tavalyi adományokról is szeretnék beszámolni nektek.

Az Első nyúlnemtő alapítvány 202 600 Ft

Az Együtt a kisállatokért alapítvány 153 000 Ft

Az Magyar tengerimalac-védő közhasznú egyesület 65 200 Ft támogatást tudtunk eljuttatni.

 

Összes támogatás 2022-ben 420 800 Ft.

Összes támogatás 2021-ben 311 600 Ft

Összes támogatás 2020-ban 211 000 Ft

Összes támogatás 2019-ben 63 700 Ft

 

A teljes támogatás összesen az elmúlt 4 év alatt 1 007 100 Ft.

A Nyúlmentés 4 év alatt 610 500 Ft

Az EKA 3 év alatt 315 900 Ft

Az MTVE 2 ev alatt 80 700 Ft támogatást kapott.

 

Ebben az összegben nincsenek benne a tárgyi adományok és a ti pontjaitok sem, amit közvetlenül felajánlotok nagy szeretettel partnereik támogatására.

 

Ez hatalmas büszkeség nekünk, mert mi egy kis vállalkozás vagyunk nem egy multi cég vagy bolt hálózattal rendelkező nagy vállalkozás.

Köszönjük szépen a bizalmatokat, amit újra és újra belénk helyeztek és nagyon hálásak vagyunk ezért nektek!

 

Rengeteg tervünk van amit szeretnénk megvalósítani, vannak olyanok is amiken már hónapok óta dolgozunk. Bízunk benne, hogy hamarosan beszámolhatunk ezekről is.

 

Végül szeretném figyelmetekbe ajánlani, hogy szerdáig van előrendelési lehetőség a januári szállításra, ami január 27-én érkezik.

 

Itt találjátok az előrendelhető termékeket

 

Januári újdonságunk a Szénatom széna, amit szintén előrendelhettek 1 és 2 kilós kiszerelésben.

 

Érdemes böngészni az előrendelhető termékeket, mert vannak extra hűségpontos akcióink folyamatosan.

 

Ha gyorsan van szükségetek szénára, tápra vagy alomra akkor raktárról is rendelhettek, van bőven.

 

Ne feledjétek nálunk az összes termék vásárlása után automatikusan támogatást kapnak állatvédő partnereink és minden szénánk havonta érkezik frissen csomagolva közvetlenül a termelőktől.

 

Várunk benneteket, nézzetek be hozzánk!

 

Szép estét kíván a Fűmarket - Frissen, Finomat!